|
|
|
|
ÉNEKEK
|
|
A KERESZTFÁHOZ MEGYEK (SZVU.63.)
A keresztfához megyek,
Mert máshol nem lelhetek
Nyugodalmat lelkemnek.
S ott talállak, ó szűz Anya,
Fájdalom közt bágyadozva,
Tőr veré át lelkedet.
Mely gyötrelem volt neked
Isteni szülöttedet
Látni szegény jászolban.
S midőn annyi ellenségek
Romlására esküvének:
Tőr veré át lelkedet.
De midőn ezek felett
Láttad, mennyit szenvedett,
Szenvedett az ártatlan;
Láttad őt a Kálvárián,
Két lator közt a keresztfán:
Kínodat ki mérje meg!
A nap elsötétedett,
Ennyi kínt nem nézhetett!
Borzadván rengett a föld.
Sírt, kesergett, gyászolt minden
Az egész nagy természetben;
De gyötrelmed nagyobb volt.
Ezt, ó fájdalmas Anya!
Mind értem tűrted vala,
Értem háládatlanért!
Ki Fiadat megvetettem,
És keresztre feszítettem,
Ó én kárhozat fia!
Most a lelkiismeret
Életemnek átka lett,
Istenem, hová legyek?
Nincs lelkemnek csendessége,
Rettent a bűn szörnyűsége,
Jaj, kétségbe kell esnem!
Ah, de fülembe hata
Szent Fiad e szózata:
"Ím anyád, ó tanítvány!"
Tanítványa én is voltam,
Míg a bűnre nem hajlottam,
Ő engem is rád bízott.
Ne nézd bűnös-létemet,
Hanem a szeretetet,
Mely értem a fán vérzett.
Fájdalmaid, ó szűz Anya,
Indítsanak bűnbánatra,
Hogy kegyelmet nyerhessek.
|
|
|
