|
|
Árpádházi Szent Kinga: Lengyelország magyar patrónája
|
Kinga
(Kunigunda) Esztergomban született 1224. március 5-én IV. Béla magyar
király és Laszkarisz Mária bizánci császári hercegnő elsőszülött
gyermekeként. Szent Margit és Boldog Jolán nővére.
1239-ben,
tizenöt évesen feleségül ment a Piast házbeli V. Boleszláv lengyel
fejedelemhez, akivel szüzességi fogadalmat tettek. Az 1241-42-es
tatárjárás idején a tatárok Lengyelországba is betörtek: a királyi pár
előbb a szepességi Podolinba menekült, majd a Dunajec bal partján épült
Csorsztin sziklavárában húzta meg magát. Kinga teljes hozományával
hozzájárult a tatárok elleni védelemhez, a
tatárjárás után pedig hazalátogatott Magyarországra, adományokkal
járult hozzá az ország
újjáépítéséhez. Templomokat, kolostorokat építtetett, azokat
berendezéssel látta el. 1249-ben hazalátogatott, s az egyik máramarosi
sóbányát kérte ajándékba a lengyelek számára. Atyja ezt a kérését
teljesítette, s a legenda szerint Kinga a birtokbavétel jeléül az
aknába dobta a jegygyűrűjét, amelyet két évvel később találtak meg a
lengyelországi Wieliczkában, amikor 1251-ben megnyitották a híres
bochniai sóbányákat.
1257. március 2-án Boleszláv király, kimutatva háláját felesége
országépítő tevékenysége iránt, oklevélben neki adományozta a Krakkótól
délre eső Szandec tartományt, ahol megépíttette a nagy
kulturális jelentőségre szert tevő ószandeci (Stary Sacz) ferences kolostort.
Férje
hosszabb betegeskedés után, 1279-ben meghalt. Temetésén Kinga már a
ferences apácák (klarisszák) ruhájában vett részt, így is jelezve élete
özvegyi szakaszának irányát és tartalmát. Jolán húga társaságában - aki
fél évvel előbb szintén megözvegyült - abba az ószandeci klarissza
zárdába lépett, amelyet annak idején a férjével együtt építtetett és
látott el javadalmakkal. Jótékonykodással és önmegtagadó imaéletben
teltek napjai. 1284-ben a kolostor priorisszája (a nővérek perjelnője)
lett. 1287-ben egy tatár betörés elől ismét Csorsztin sziklavárába
menekült, nővértársaivai együtt. Az ostromlókat Baksa Simonfia György
vitéz és maroknyi magyar csapata futamította meg egy éjjeli rajtaütés
alkalmával. A szandeci kolostort a tatárok földúlták, és Kingának 63
évesen az újjáépítés munkáját kellett irányítania.
1291 őszén
betegeskedni kezdett, és 10 hónapi betegség után 1292 júliusában
állapota válságosra fordult. Maga kért papot, hogy szentségekkel
megerősítse, majd július 24-én befejezte áldásos földi pályáját.
VIII.
Sándor pápa 1690-ben boldoggá avatta, 1999. június 16-án II. János Pál
pápa iktatta a szentek sorába. 1695-ben XII. Ince Lengyelország
egyik védőszentjévé tette, később pedig Litvánia patrónája is lett.
A
wieliczkai sóbányában Szent Kinga tiszteletére kápolnát avattak,
amelyet „földalatti templomnak” is hívnak, és főként a szent
ereklyéinek őrzésére szolgál. Ez a sóbánya egyik legnagyobb
attrakciója, mivel ez a terem a világ legnagyobb földalatti temploma.
101 méter mélyen van, hossza 54 m, szélessége 18 m, magassága 12 m.
Padlója egységes sóból faragott lapokból áll, a hatalmas
sókristályokból összeállított csillárok a mennyezetről 12 m-re lógnak
le. A kápolnát az Újszövetségből vett jelenetek domborművei díszítik
(többek között a „Menekülés Egyiptomból”, „A tizenkét éves Jézus tanít
a templomban” és az „Utolsó vacsora” és egy több mint száz éves
betlehem. A főoltár Jozef Markowski alkotása; Szent Kinga szobrát, és a
két mellékalak, Szent József és Szent Kelemen szobrát tartalmazza. Ezt
láthatják a baloldali képen. 1999-től itt tekinthető meg II.
János Pál szobra is, Stanislaw Aniol bányász alkotása. A kápolnában
misét tartanak a védőszent, Szent Kinga és Szent Borbála napján és
karácsonykor.
|
|
|
