Kész a világ,
feszült, ünnepi várás
tereng felette.
Halotti csend. Csak néha-néha
sóhajt az Isten lelke.

Kimérve minden pálya
megtöltve minden lélek-lámpa,
ahol csak úr a lét...
De jaj, sötét van,
mélységes, iszonyú sötét!

A zordon tömeg-árnyék
némán zokogva kering utjain,
s csak egyet tud és egyet érez...
...Most váratlanul vágyón megvonaglik
és felzug Istenéhez:
Betelt az idő!
Sugarat, fényt, szint adj nekünk,
mert epedünk!

Fényesség nélkül oly sivár
az élet!
Nagy Alkotónk, oh mondd ki szent igédet,
Legyen világosság!...

És ismétlik mindig erősebben
a felviharzott étheren keresztül,
és felharsan az egek harsonája,
s a végtelennek zsolozsmája zendül
zsibongva, zsongva...

És nagy szavát az Úr – kimondja!