Jézus bűnbánatra történő felszólítása mindnyájunkhoz szól, de elsősorban azokhoz, akik érzik ugyan bűnösségüket, de halogatják megtérésüket. Úgy érzik, hogy nem tudnak kitörni az "édes bűn" karjaiból, szokássá kövesedett szenvedélyeik rabságából. Erejüket meghaladó feladatnak tartják, hogy lelkiismeretükhöz igazítsák magatartásukat. Majd holnap, majd holnapután, de nem itt és nem most. Ez a halogatás azért is veszedelmes, mert csak a "ma" van birtokunkban és a holnapok birtoklására nincs biztosítékunk. A megtérés halogatása, a kegyelem visszautasítása azt eredményezheti, hogy egyre kevesebbet kapunk belőle s ennek következtében eltompul bűntudatunk, összefonódunk a bűnnel, elmerülünk gyilkos mocsarában.
A másik veszély, ami a hívő emberre is leselkedik nem annyira a bűnbánat hiánya, hanem az erős fogadás, a jobbulás elmaradása. Ez a szó, hogy bánat, nem fejezi ki azt a lelki magatartást, ami lelki előrehaladásunk záloga. Nem elég megbánni bűneinket. Még ennél is fontosabb, hogy a későbbi bukások elkerülése céljából, változtassunk menetirányunkon. A testi tisztálkodást mindig abban a tudatban végezzük, hogy ismét bepiszkolódunk és ezért szükségünk lesz újabb mosakodásra. Ám a lelki tisztulást eredményező bánatunk akkor lesz tökéletes, ha párosul azzal az elhatározással és erőfeszítéssel, hogy elkerüljük az újabb bukásokat és így ne legyen szükségünk újabb lelki mosakodásra. Ennek érdekében, amint ezt minden gyónásban meg is ígárjük, kerülnünk kell a bűnre vezető alkalmakat és gyengeségünk tudatában, miként Szent Ágoston javasolja, a futásban kell keresni menekülésünket. Nem szégyen megfutamodni a kísértések elől!