Amíg a földön testben élünk, nincs biztosítékunk arra, hogy megmenekülünk a bukásoktól. Isten azonban végtelenül irgalmas és mi keresztények nem a bűnbánatunktól vagy megtérésünktől, hanem Isten kegyelmétől várjuk üdvösségünket. A bűnbánat, a megtérés csak egy kinyújtott kézhez hasonlít, amelybe Isten teszi bele a megbocsátás kegyelmét. Mahatma Gandhi beszéli el ifjúságának egyik epizódjában, mikor értette meg a megbocsátás jelentőségét.

"Tizenöt éves lehettem, amikor a lopás bűnébe estem. Az ellopott holmi értéke mintegy nyolcszáz forint lehetett. Ekkor elloptam édesapámtól egy karperecet, eladtam és ennek árából fizettem ki adósságomat. Lelkiismeretem azonban nem hagyott nyugodni és végre rászántam magam, hogy bevallom bűnömet édesatyámnak. Mivel ezt szóban nem tudtam megtenni, leírtam egy papírra és ezt nyújtottam át neki. Közben egész testemben reszkettem, vártam mi lesz atyám válasza. Ő elolvasta, egy pillanatra lehunyta szemét, majd széttépte a papirost. Megbocsátott. Ettől kezdve még jobban szerettem."
Uram, hányszor, de hányszor széttépted lelkiismeretem vádbeszédét. Sohasem mondtad, hogy elég, többet ne számítsak bocsánatodra. Csak annyit kívánsz, hogy mindig jobban szeresselek. Ez a szeretet menthet meg a további bukásoktól.

"Amikor eljön az ítélet ideje, nem lesz helye a javulásnak, csak az ítéletnek. Ott is lesz bűnbánatod, de gyümölcstelen, mert elkéstél vele. Azt akarod, hogy bánatod gyümölcsöző legyen? Tekints magadba, s még ma javulj meg!"