Alexius egy vadászat alkalmával megmentette a görög császár életét. Leszúrta a megsebzett vadkant, mely a császárra rohant. Hálából megígéri a császár, hogy bármit kíván, teljesíti kérését. Ő azt kéri, hogy nevezze ki a hadsereg fővezérévé. Kívánsága teljesül és Alexius most a jövőről álmodozik. Éppen a tengerparton sétál, amikor szembejön vele egy zarándok, aki az Úr Jézus szülőföldjére készül. Mikor meglátja Alexiust, így köszönti:
– Békesség neked ifjú!
– Neked is ősz atyám!
– Hova indulsz kedves fiam – kérdezi a zarándok.
– A császárhoz megyek.
– Ugyan mi dolgod a császárnál?
– Vár reám, mert ma vezére lettem. Hamarosan a hadsereg élére állok.
– És mi lesz azután? – kérdezte a zarándok.
– Hadseregem élén kiverem a barbár népeket a birodalomból.
– És azután?
– Azután Itáliába megyek és Róma koronáját a császár lába elé teszem.
– És azután?
– Győzelmesen megjövök és feleségül veszem a császár leányát. Nagy lesz a hírem és becsületem. Kell ennél nagyobb boldogság?
A zarándok azonban makacsul tovább kérdezett:
– És mi lesz azután?
– Meghódítom az egész világot. Én leszek a föld császára.
– És azután?
– Mindenki boldog lesz és engemet fognak áldani.
– És azután?
Alexius megzavarodik.
– Azután eljön a szép, tisztes öregség.
– És azután?
– Igen, azután eljön a halál...
– És azután? ...
Alexius erre már nem tud válaszolni. Lehajtja fejét, a zarándok kérdései gondolkodóba ejtik. Rádöbben arra, hogy minden földi dicsőség csak hiúság. Mit ér, mit használ mindez, ha lelkének kárát vallja az ember. Az élet igazi értelme: Istent szolgálni és halhatatlan lelkünk üdvösségén munkálkodni.