Van egy Nap a fejünk felett az égen, és van egy másik az ember szívében. A külső Nap a belső szimbóluma. Az, ami az ember számára fontos, hogy ne a külső világosságot nézze a szemével, hanem a belsőt – a szívével. Jézus azt mondja magáról: „Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem jár sötétben”. (Jn 8,12). Ez a világosság, ez a belső fény minden embert megvilágít, aki erre a világra jön, ahogy Szent János mondja evangéliumának bevezetőjében a megtestesült Igéről: „Az igazi világosság, mely minden embert megvilágosít” (Jn 1,9). Erről a fényről beszél Szent János az első levelében is. Ez a belső fény vezeti az embert, teszi számára lehetővé, hogy lásson, megértse Isten titkát, az ember titkát, a világ titkát és önmaga titkát. Nem véletlen, hogy a karácsony ünnepét december 25-én tartjuk meg. Ez volt akkor a fény ünnepe Mezopotámiában, Egyiptomban, az egész Keleten és Rómában. A napforduló, mikor a Sol Invictus (Legyőzhetetlen Nap) Mezopotámia híres napistene felülkerekedik az éjszakán, és újra felveszi győzedelmes útját a sötétség felett, amikor az már majdnem elnyelte. S az Egyház – nem tudván Jézus születésének pontos dátumát – a fény ünnepét választotta annak kifejezésére, hogy Jézus, a világ világossága, ki minden embert megvilágít, aki világra jön, megtestesült, eljött erre a világra. Minden ember, aki a világra jön, tehát nem csak a keresztények, hanem minden ember, muzulmánok, zsidók, buddhisták, sintoisták, hinduk, animisták és ateisták –mind magukban hordják ezt a belső fényt, az Igét, Jézus Krisztust. És mi aszerint leszünk ítélve – akár keresztények, akár nem – hogy hűek voltunk-e ehhez a fényhez, amely bennünk világít. Nem annyira a külső törvények, parancsolatok betartása lesz a döntő, hanem a Krisztus világosságához, a Szentlélek sugallatához való hűség. Ez lesz az a végső kritérium, amely szerint Ő meghozza majd felettünk az utolsó ítéletet. A belső fény elhalványulhat. A bűn elsötétli a szívet, elhomályosítja a belső látást, és egy bizonyos idő után egészen megakadályozza az embert abban, hogy tisztán lásson. Létrehoz benne egy belső páncélt. Szent János sokszor beszél a sötétség és a világosság közötti szembenállásról. A világosságot Krisztussal azonosítja, a sötétséget a bűnnel, a sátánnal, a sötétség hercegével. A mai evangéliumban Jézus azt mondja az Atyának: „Áldott légy Atyám, mert amit elrejtettél a bölcsek és a tudósok elől, azt felfedted a kicsinyeknek.”
Az egyszerű ember, az alázatos ember, az utca embere felfogja ezt a fényt, mert nincs benne gőg, nincs benne torzulás. Nincs benne akadály, ami oly sokszor elhomályosítja a tisztánlátást, mint a farizeusok esetében. Egy farizeusnak minden előfeltétele megvolt ahhoz, hogy tisztán lásson. Ismerte a törvényt, tudott olvasni, megvolt a képzettsége. Az írástudók művelt emberek voltak, mégsem láttak. Vajon miért nem? Mert a tisztánlátás nem az intellektuális képzettségi fok, az ismeretek, a műveltség kérdése. A fény, amiről beszélünk, mélyebben van. S ez ma is így van. Rengeteg nagy tudású ember nem lát, nem fog fel mindebből semmit. Tudománya ahelyett, hogy utat nyitna hozzá a fénynek, eltakarja előle. Mert ez a fény nem az elméleti tudás szintjén van, hanem az élet, a létezés szintjén, és így minden ellenállás nélkül hatol be a tiszta szívbe. Ezért mondja Jézus, hogy „eltakartad a dolgokat a bölcsek és a tudósok elől, és felfedted a kicsiknek. Igen, Atyám áldalak érte”. A mai mise meghív minket szívünknek ebbe az alázatos egyszerűségébe, hogy úgy jöjjünk, mint a gyerekek. Nyissunk magunkban teret annak a Napnak, amely ragyogni kíván bennünk, be akarja aranyozni az életünket, míg az egészen átalakul –fénnyé! Ez a fény kisugárzik majd környezetünkbe, ragyogni fog a szemünkből, ragyogni fog cselekedeteinkből, és mindent megvilágít körülöttünk. Akárcsak a gyertya, amint ég, szükségszerűen világít. Mert ez sem arra van szánva, hogy csak magának világítson. Itt van elől, de látni lehet a templom túlsó végéig.
Jézus azt mondta: „Fényetek ragyogjon az emberek előtt, hogy azok látván jócselekedeteiteket, dicsőítsék az Atyát, aki a mennyekben van. Én vagyok a világ világossága” – De azt is mondja: „Ti vagytok a világ világossága!”
Pünkösdöt várva, kérem a Szentlelket, hogy a Napot hordjátok magatokban, és ez világító-testekké változtat benneteket. A kereszteléskor a kezetekbe adtak egy égő gyertyát. Vagy ha még kicsik voltatok, a keresztszüleitek kezébe. Az égő gyertya annak a fénynek a jele, amelynek égnie kell bennetek. És a bérmáláskor megújul ez a felszólítás: Legyetek fénnyé! Mai világunk elvesztette a tisztánlátáshoz szükséges támpontjait. Látása eltompult. Az ember újra a sötétben botorkál. Vajon felelősnek érezzük-e magunkat a mai kor emberének, környezetünknek, városunknak, utcánknak, barátainknak és családunknak szóló üzenetért? Mert nem csak a papoknak vagy szerzeteseknek szól az a felhívás, hogy „legyetek világosság!” Mindnyájunknak felelősséget kell éreznie azért, hogy fényt árasszon maga körül a mai társadalomban.