A
harmadik nap alkonyán pedig kilépett a bolt keskeny kapuján, és
csendesen megindult az úton. Két oldalt füstölögtek a romok. Lent a
kiszáradt árok fenekén találta az elsőt azok közül, akik Pilátus háza
előtt kiáltozták Barabbás nevét. Elfeketült nyelvvel vonított a vörös
felhők felé. Megállt előtte, és így szólt:
- Itt vagyok!
Az pedig felnézett rá, és zokogni kezdett.
- Rabbi, rabbi! - zokogott.
És a mester szelíden folytatta.
- Ne sírj! Állj fel és jöjj velem! Mert visszamegyek Jeruzsálembe,
Pilátus háza elé és új törvényt kérek magamra és reátok, akik Barabbást
választottátok, s akikkel ezt mívelte Barabbás.
A nyomorult pedig feltápászkodott és az ő öltönyét megragadta.
- Mester! - kiáltott elfulladva és könnyek között - ó mester, jövök!
Mondd meg, hogy mentsem meg magam! Mondd meg, mit tegyek! Mondd meg,
mit mondjak!
- Semmit, mondta ő szelíden - csak azt, amit három nap előtt kellett
volna mondanod, mikor Pilátus megállt a tornácon és megkérdezett
titeket: „Kit engedjek el hát közülük, Barabbást, a gyilkost, vagy a
názáretit?”
- Ó, én bolond! - kiáltott a nyomorult fejét öklével verve, - ó, én
bolond, aki Barabbást kiáltottam! Barabbást, aki ide juttatott!
- Jól van - folytatta szelíden a mester - most jöjj hát velem Pilátus
háza elé, ne törődj semmivel, ne figyelj semmire, csak rám, és amikor
én intek neked, kiáltsd egész szívedből és egész tüdődből: „A
názáretit!”; mintha azt kiáltanád: „Az életemet!”
Az pedig követte őt. És találnak útközben egy másik nyavalyást, akinek
Barabbás elvette házát, feleségét, gyermekét és szemeit kiszúratta. És
ő homlokon érinté csendesen kezével és így szólt:
- Én vagyok az. Jöjj velem Jeruzsálembe, és amikor én kezemmel
érintelek, kiáltsad: „A názáretit!”; mintha azt kiáltanád: „A házamat!
A gyermekemet! A szemem világát!”
Az pedig felzokogott és követte őt. És találtak még másikat is, kinek
lábai és kezei kötéllel voltak összekötve és nyakára hurkolva, őt magát
pedig arccal lefelé bűzhödt mocsárba nyomta le Barabbás, tetvek és
csúszómászók közé. Odament hozzá, és megoldotta kötelékeit, és így
szólt:
- Ismerlek téged. Te költő voltál, aki a lélek rajongó repülését
hirdetted: Jöjj velem, és amikor intek, kiáltsad: „A názáretit!”;
mintha ezt kiáltanád: „A szabadságot! A léleknek és a gondolatnak a
szabadságát!” Az pedig megcsókolta az ő saruját és csak a szemével
könyörgött, mert a szája még tele volt sárral.
