Nagyböjt! Az Egyház minden évben megrendezi, és felkészülésre szánja e szent időszakot. Mi a tét? A bontakozás, a fejlődés, a mindig több érték befogadása. A boldogság titka is ez: tud-e valaki kiemelkedni a vegetáció világából, a tudás, a művészetek, a szeretet és a transzcendencia magaslataiba. A kincs, a hír és a gyönyör evilági kínálatai előbb-utóbb kevésnek bizonyulnak, bár nélkülözhetetlenek a teljes emberség megválaszolásához. Éppen ezért az Úristen mintegy hordozórakétanak a testet adta, hogy annak segítségével  újra meg újra legyzhesse a végtelen értékek felé vágyó személy a visszahúzó gravitációs erőket.
   Mi szükséges ehhez? Hogy az értelmes ember, a  Homo Sapiens tisztában legyen fennkölt céljával. Az élet nem játék, hanem feladat. Út. De nem a semmi felé. Pál apostol a 2. Korinthusi levelében így ír: "Krisztus levele vagytok, amelyre mi írtunk. Nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével, az élő szív lapjaira" (2Kor, 3, 3). Istenem! Hogy kell vigyáznunk szívünk és értelmünk lapjaira, hogy kik és miket írnak azokra. Sok-sok látogatott beteg testvérem között megrendítő írások kerülnek elém lelkük lapjairól. Lajos atya! - mondták a minap egy 87 éves, már napok óta delíriumban szenvedő betegről- , éjszakánként ez a nő káromló és parázna szavakat ismételget, Istent vádol és valami szánalomra méltó érzéki életről vall. Nyugtalan és kétségbeesettnek látjuk. Kérdezem: Vajon ki, kik írtak lelke lapjaira? Ő volt gyenge, nem tudta megválogatni a firkálókat? Miért volt gyenge? A főszerzők, a szülők, akik elsősorban feleltek érte, nem vigyáztak rá? Talán ők maguk is már oly mélyre süllyedtek, hogy csak ennyi telt tőlük? Micsoda felelősséget hordoz minden főszerző és útközben belépő író az emberi életek iránt!
   A Prédikátor könyve szavaival fejezem be mai jegyzetemet: "A bölcsek szavai olyanok, mint az ösztöke, és mint a levert cövekek. A nyájak javára használja őket a pásztor... Vége a beszédnek. Mindent hallottál. Féld az Istent és tartsd meg parancsait, mert ez minden embernek kötelessége, mivelhogy Isten minden tettet ítélőszéke elé visz, minden rejtett dolgot, akár jó volt, akár rossz" (Préd, 12, 12-14).