A kenyérszaporítás után történt. Jézus tanítványaival a tó túlsó partjára hajózott. Igen sokan tódultak utána. Ekkor azt mondta nekik: "Ugye, kerestek engem, mert ettetek a kenyérből és jól laktatok? Ne fáradozzatok veszendő eledelért, hanem azért, ami az örök életre megmarad, melyet az Emberfia ad nektek" (Jn 6,26-27).
Íme, a történelem kétezer éve újra és újra ismétlődik. Mindig akadnak szép számmal még a keresztények között is, akik csak akkor buzdulnak némi érdeklődésre a vallás iránt, amikor szenzációt sejtenek. Halász Piusz ciszterci szerzetes szomorúan írja egy helyen: "Oly sok a torzítás, szűkítés, elstilizálás, ami a kegyelmi indításokat éri. Van humanista katolicizmus, van barokk katolicizmus, van feudális katolicizmus, csak a katolikus katolicizmus oly kevés. Van papos magatartás, professzoros magatartás, laikus magatartás, püspöki magatartás, csak oly ritka a minden póztól független és mindenben egyformán megnyilatkozó, üde, egyszerű, természetes, istengyermeki magatartás."
Visszataszító a szenzációt hajszolók viselkedése. Pár éve fiatalok csoportját kísértem Medjugoréba. Csendes nyári nap volt. Mintegy háromezer ember lelkesen mondta a rózsafüzért a szabadtéri oltár körül. Egyszer csak suttogni kezdték, hogy a látnokok a kórusra mentek, hamarosan kezdődik a jelenés. Többen - hála Istennek, nem mindenki - szinte felugrottak, otthagyva az imát, és fényképezőgéppel, videokamerával rohantak a helyszínre. Órákig várakoztak ott, hátha lencsevégre kaphatják az egyik látnokot. - Ezek az "álimádkozók" nem kegyelmi erőkért jöttek...
Kerestek - mondta keserűen Jézus -, mert ettetek az ingyen kenyérből, potyán jutottatok hozzá. Hány soha nem látott arc lehetett köztük? - 1956-ban Nyugatról sok ruha és élelem érkezett. Az adakozó országok kikötése az volt, hogy a küldeményt csak a plébániák oszthatják szét. Egyszerre megteltek a templomok. Mindenki "vallásos" lett, hogy szebb ruhát, több élelmet kapjon. Bőven akadtak, akik gyónás nélkül odamentek áldozni. Én magam tanúja voltam ennek, már mint felszentelt pap. Amikor aztán elfogyott az adomány, mikor többen úgy vélték, hogy kisemmizték őket, mert a szebbik bundát nem nekik adták, soha többé nem mentek templomba, és szidták Istent, a papokat, az egyházat. Ők csak addig jöttek, amíg anyagi hasznot jelentett a vallásos magatartás. Nekik nem kell Isten kegyelme? Nem kell az örök élet?
Érdemes Jézust megkeresni és Úrnak elismerni? Egy ide illő kis esszé jut eszembe, nem tudom, kinek a tollából: "Mikor Jézus bevonult Jeruzsálembe, négy férfi beszélgetett az egyik utcasarkon. Egyre közeledett a hozsannát kiáltó tömeg. Az egyik beszélgető elcsukló hangon rebegte: "Nézzétek, jön az áldott! Ő gyógyította meg a leányomat. Hozsanna." A másik azt mondta: "Én is ott voltam a lakodalomban, amikor elfogyott a bor. Ő, Jézus a vízből csodálatos bort varázsolt. Éljent kiáltok, ha ideér." A harmadik férfi azért magasztalta a szamárháton érkezőt, mert ott volt az ötezer között, és evett a megszaporított kenyérből. A negyedik sötét arccal csak ennyit mondott: "Én pék vagyok. Nagyszerű ember az a Jézus. Láttam saját szememmel, hogy halottat támasztott fel, én mégsem alleluját fogok kiáltani, hanem hogy feszítsék meg. Mert ha ő kerül uralomra, nem fogom tudni eltartani négy gyerekemet és feleségemet. Ő a semmiből ad kenyeret."
És a racionalista, a magukat értelmiséginek nevező keresztények? Ó, igen. Óriási irodalom, művészeti szenzációk, zenei remekművek születtek a kereszténység ihletéséből... És vajon a barokk cikornyákat annyira hajszoló, kitüntetéseket és méltóságokat áhító, vagy a mindenkori államhatalom kegyeit hízelgésekkel és egyéb áldozatokkal megszerezni vágyó feudálisok nemde az ingyenevőkhöz tartoznak?
Jézus - kérdezgették megrendülve -, mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgokat cselekedjünk? Hogy katolikus katolikusok legyünk?