|
|
|
Dr. Kerényi Lajos: Reménykeltő jelek
|
A
mai nappal megkezdődik az advent időszaka. Az advent eljövetelt jelent.
Az Egyház ebben a szent időszakban reményt akar lehelni a sötétségben
botorkálók lelkébe. Valaki eljövetelét ígéri, Aki eljött már, de még
nincs itt. Hiszen minden új nemzedék, híjával van annak a tudásnak,
amely reményteljes válasz a teljes létre, megtanít jól értelmezni
eseményeket, és szól arról a történelmi személyről, Akit kétezer éve
nem sikerült semmi ellenerőnek lejáratnia. A lejáratni akarók
szégyenteljes kudarcokba fulladnak, mint például Napóleon, Hitler,
Sztálin, hogy csak a leghírhedtebbeket említsem. Jézus pedig mindig
nagyobb erőtérrel rendelkezik, mert Ő bírja erővel.
Az adventi várakozás talán sosem volt annyira időszerű, mint
napjainkban. Az emberiséget avatatlan prókátorok mindig nagyobb
reménytelenségbe taszítják. Hiszen amint előző nagy pápánk, II. János
Pál az Egyház Európában című
apostoli buzdításában megállapítja, a remény elvesztésének oka az a
gondolkozásmód, amely úgy tekinti az embert, mint a valóság abszolút
középpontját, aki elfelejti, hogy nem az ember alkotja istent, hanem
Isten teremti az embert.
Ezért tág tere nyílt a nihilizmusnak. E szerint a jövő a semmibe
torkollik, ezért itt és most kell habzsolni a kincset, a hírnevet és
minden gyönyört. A sír mindent elnyel, nem kell számolni semmiféle
felelősségre vonással, számonkéréssel. Az európai kultúra a csöndes
aposztázia (igazi értékektől való eltávolodás) benyomását kelti, és az
önelégült ember úgy él, mintha Isten nem létezne. Ez valóban - fejezi
be a pápa - a halál kultúrája.
Mindez mélységesen megtévesztő és képtelen annak a boldogságvágynak a
kielégítésére, amit az emberi szív szüntelen érez. Remény nélkül nem
lehet normálisan élni! Akik lezártak a természetfeletti felé, a csak
evilági keretek között tartott reményt azonosítják például a tudomány
és a technika által ígért paradicsommal, vagy a fogyasztással
biztosított hedonista boldogsággal meg az érzékiséggel, továbbá a
drogok által kiváltott boldogságérzettel. Ők előbb-utóbb csalódnak,
boldogtalanok lesznek, pszichés zavarokkal küzdenek.
Létezik hát igazi boldogságot jelentő személy vagy léthelyzet vagy
értékrend, akit vagy amit bizton várhatunk? Vannak-e jelei a jogos
reménynek? Igen, de nem a hitetlen, az Istengyűlölő, a tisztátalan, a
csaló, a rabló vagy a gyilkos.
Tegyünk úgy, mint az az apa, aki hihetetlen elszántsággal így írt
egyszer nekem: "Mi lesz gyermekemmel? A világ nem keresztény. Szeretnék
körülfutni és kérni a szétszórtan élő keresztényeket: tartsunk össze,
mentsük meg gyermekeinket a kóborlástól, az istentelenektől és a
paráznaságtól! Érezzék ők is, példánkon keresztül, hogy a felnőtt világ
keresztény része szilárd alapot, biztos világnézetet, örömteli életet,
valami többet él eléjük, mint a határozatlan világszemléletű vagy
ateista társadalom. Szívesebben bíznám gyermekemet egy írni-olvasni
alig tudó hívő, igaz hitben élő keresztényre, mint egy ateista, vagy
bizonytalan hitű egyetemi tanárra. Egy keresztény nem lehet magányos! A
mai világban megbocsáthatatlan bűn, nem keresni egymást, nem
összetartani. A következő keresztény nemzedékért való felelősség az
egyik legnagyobb hajtóerő. Csak összetartó, élő közösség nevelhet,
harmonikus, erős lelkű utódokat! - Egy aggódó apa."
Igenis vannak reménykeltő jelek! Elsősorban a keresztény hit sok-sok
tanúja. Ők fényt jelentenek az Egyháznak, az emberiségnek, mert a
hitetlenség és erkölcstelenség sötétjében felragyogtatják Krisztus
világosságát. Jel a szentek sokassága az elmúlt évtizedekben. Előző
pápánk több, mint nyolcszáz férfit és nőt avatott boldoggá, szentté.
Áldott advent, add vissza önbizalmunkat! Kezünkben egy nemzet sorsa. Advent Jézusa! Segíts jól választanunk!
|
|
|
