|
|
LEV TOLSZTOJ NÉPMESE
FELDOLGOZÁSA:
PÁNOV APÓ KARÁCSONYA
|
Pánov bácsi nem feküdt le ezen az
éjszakán. Fonott székében ült, szemben
az ablakkal. Éberen figyelte, mikor köszönt be a
hajnal. Lassan megjelentek az első napsugarak a domb felett, és
bevilágították a hosszú, kanyargós,
macskaköves utcát. Járókelő azonban
még nem jelent meg a házak között.
,,Készítek magamnak egy csésze finom
kávét karácsonyi reggelimhez" - gondolta
jókedvűen Pánov bácsi. Befűtött a tűzhelybe,
föltette a jókora adag kávét, de fél
szemmel állandóan az ablakot figyelte, nehogy a
várva várt látogatója
észrevétlenül továbbmenjen.
Végre megjelent valaki. Egy közeledő emberalak volt
kivehető az utca végén. Pánov bácsi
dobogó szívvel a jégvirágos
ablaküveghez szorította orrát. Talán
éppen Jézus érkezik, gondolta magában
izgatottan. Aztán kiábrándulva visszalépett
az ablaktól. Nem Jézus volt az, csak a minden
héten errefelé járó öreg utcaseprő
haladt háztól házig talicskájával
és seprűjével. Pánov bácsi rosszkedvűen
bámult ki az utcára. Aztán elfordult az
ablaktól. Fontosabb dolgom van nekem, gondolta magában,
semhogy egy öreg utcaseprőt figyeljek. Fontos vendégre
várok: Istenre, a királyok királyára,
Jézusra. Csak akkor fordult vissza, amikor már úgy
vélte, az utcaseprő elhaladt a ház előtt. De az
öregember még mindig ott volt az utca szemközti
oldalán. Talicskája mellett átfagyott kezét
dörzsölgetve fázósan toporgott a hidegben.
Pánov bácsi hirtelen megsajnálta: a
szerencsétlen ember szemmel láthatóan nagyon
fázott, és ráadásul éppen
karácsony napján kellett dolgoznia. Kikopogott neki az
ablakon, de mivel az utcaseprő nem reagált, kinyitotta
hát az ajtót, és onnan szólította:
,,Hé! Barátom!" Az utcaseprő félve emelte fel
tekintetét - az emberek gyakran durván bántak vele
munkája miatt -, ám megnyugodott, amikor
észrevette Pánov bácsi arcán a
széles mosolyt. ,,Gyere, térj be hozzám egy
csésze kávéra!" - invitálta
barátságosan a cipészmester. ,,Úgy
látom, csontig átjárt a hideg." Az utcaseprő
otthagyta talicskáját, és belépett az
öreg műhelyébe. ,,Köszönöm" - mondta.
,,Nagyon kedves tőled. Igazán nagyon kedves." Pánov
bácsi megkeverte a tűzhelyen levő edényben a
kávét. ,,Ez a legkevesebb, amit tehetek" - mondta
anélkül, hogy megfordult volna. ,,Utóvégre
karácsony van." Az utcaseprő szipákolva
válaszolta: ,,Ez minden, amit én karácsonyra
kaptam." Átvette Pánov bácsitól a
csésze kávét, majd odacsoszogott a tűzhelyhez,
hogy egy kicsit felmelegedjen. Nyirkos ruhájából
fanyar illatot terjesztő pára szállt fel. Pánov
bácsi visszasétált az ablakhoz, és az
utcát bámulta. ,,Vendéget vársz?" -
kérdezte az utcaseprő komoran. ,,Úgy értem,
rendeset, nem olyant, mint én vagyok." Pánov bácsi
lehajtotta fejét: ,,Hát... Hogy is mondjam?
Hallottál Jézusról?" - kérdezte. ,,Isten
fiáról?" ,,Nos, Őt várom ma" - mondta Pánov
bácsi. Az utcaseprő meglepődve pillantott fel, aztán
lassan beletörölte orrát kabátja ujjába.
Pánov bácsi ekkor elmondta neki az egész
történetet. ,,Ezért lesem állandóan az
utcát" - fejezte be. ,,Várom, mikor érkezik meg."
Az utcaseprő a tűzhely szélére helyezte
kávéscsészéjét. ,,Hát akkor,
sok szerencsét" - mondta, és már indult is az
ajtó felé. ,,Egyébként...
köszönöm a kávét" - fordult vissza,
miközben arcán első ízben jelent meg mosoly. Odakint
fogta a talicskáját, és tovább indulva
folytatta munkáját. Pánov bácsi addig
nézett utána műhelye ajtajából, amíg
alakját elnyelte a messzeség.
|
|
|
