Ült az út szélén az Úr és jeleket rajzolt a porba.
És jött a Vámos és megállt előtte és sorolta, hogy milyen sokat vétkezett és mennyit csalt a pénzváltó asztaloknál.
"Jaj nekem - jajgatott -, alábbvalóbb vagyok a legeslegalábbvalóbbnál!"
Az Úr föl se nézett a porból, árnyékából is látta, hogy ki az.
"Menj - mondta -, és többé ne tedd! Az vessen rád követ, ki szent-igaz!"

És ült az útfélen tovább és jeleket rajzolt az út porába.
Jött a Lator, fejét nyakába húzta, és gyanakodva lesett néha hátra, majd látva, hogy a poroszlók mind elmaradtak, megállt az Úr előtt s zihálva szólt:
"Én vagyok a gonosztevők gonosztevője, aki betört, útonállt és rabolt!"
Az Úr föl se nézett a porból, árnyékából is látta, hogy ki áll ott.
"Menj békén, s az törjön pálcát fölötted, ki felebarátjának sosem ártott."

És ült tovább az út felén, rajzolgatta a jeleket.
És tébolyodva jött a Bölcs és a homlokát fogdosta, mint a részegek. Megállt az Úr előtt s motyogva szólt:
"Számításaim tévesek; hidat terveztem, s a híd leszakadt, házat terveztem s a ház összedőlt. Nálam szánandóbb nyomorultat nem hordott még a föld."
Az Úr föl se nézett a porból, árnyékán látta, hogy a bölcs remeg.
"Menj békén - mondta -, s az ítéljen el, aki még sosem tévedett."

És ült az útfélen tovább és jeleket rajzolgatott.
Jött a Hamis Tanú, festett szakállát marcangolta, jajgatott:
"A halottak nem alhatnak a föld alatt, s én a földön nem alhatok!"
Az Úr föl se nézett a porból, az árnyékot szemlélte, és tűnődve rajzolt.
"Menj, és többé ne tedd, és az kövezzen meg, ki mindig igazat szólt."

És ült tovább az út felén és rajzolgatta jeleit a porba.
És jött a Bűnös Asszony, kibontott haját tépdesve, sikoltva.
"Méltó vagyok a gyehenna tüzére, megérdemlem, hogy undorodva köpjenek le, mert meggyaláztam testemet, mert bujálkodtam bordélyokban hemperegve! Jaj, nem is asszony vagyok én, csak vinnyogó szuka, utolsó cafat, rongy cemende!"
Az Úr még csak föl sem tekintett, úgy hallgatta, a Szajha Asszony mit beszél.
"Menj békén - szólt –, s az vessen rád követ, ki egészen fehér."

És ült tovább az út felén s rajzolgatott, kezében egy darabka ág.
És akkor jött, aki szentül igaznak s feddhetetlennek tartotta magát. Megállt az Úr előtt és leszólt hozzá a magasból:
"Elbeszélgetnék egy kicsit veled, ha nem haragszol. Utálom ezt a csürhe népet, a Vámost, aki csal, a Latrot, aki betör és rabol, a Bölcset, aki oktalannak bizonyult, meg a Hamis Tanút, aki ahogy a szél fúj, úgy hajol, s ezt a világ-szégyene Szajhát, ki mindenkivel összeáll, ha pár garasa van. Pfúj, csőcselék!
De ami engem illet, én tisztán tartottam magam. Okosan jártam, lábam elé néztem: nem is gázoltam sárba, szennybe, ürülékbe.
Tiszta maradtam: annyi folt sincs a ruhámon, mint a kisujjad körme-feketéje.
Méltó vagyok rá, láthatod, hogy barátod legyek és leüljek melléd pihenni, ha adsz magad mellett egy kis helyet."
Az Úr szétroppantotta ujja közt a kis darab fát és fölnézett az út porából.
"Pusztulj! - mondta. - Langyos vagy, kiköplek a számból!"