|
|
|
|
SZENT PÉTER A SZÜRETEN (NÉPMESE)
|
Péter hűségesen őrizte tovább a kaput. Míg telt az esztendő, sok lelket
beeresztett, még többet visszaküldött.
Mikor a szüret ismét közelgett, minden jótét lélektől megkérdezte a
szőlők állapotát. Ha megtudta aztán, hogy van áldás bőven, Krisztus
urunk előtt is egyre sűrűbben emlegette a szüret nevét.
- Jól van, édes szolgám - szólalt meg Jézus -‚ látom, megint
lekívánkozol. Ne félj, eleresztlek, sőt a három nap helyett fél
esztendő szabadságot adok, de most elvárom ám, hogy idejében visszatérj.
- Égre-földre esküdözött Péter, hogy megbecsüli magát, aztán jött
szélsebesen a földre.
Korán érkezett, mert még csak arattak, olyankor pedig nyulat lehetne
lőni a szőlőszemekkel, olyan kemények. Alighogy a mezőre ért, nagy
fekete felhő kerekedett. A faluban mindjárt veszedelem elé harangoztak.
Lett is veszedelem, de még mekkora! Csak a szele kibontogatta a
kévéket, a markot mind szanaszét seperte. De ez még mind semmi, az
ítélet ezután következett: villámlott, dörgött, csattogott! Lett
sírás-rívás, mert csak úgy dűlt a jég. Nem volt már a szőlőnek egy ép
szeme sem, mikor Péter rémülten a mennyország ajtajához ért.
- Mi baj, Péter? - kérdezte az Úr.
- Segíts, Uram, ha Isten Fia vagy! Földönfutóvá lesznek az emberek,
mert minden áldást elver a jég!
- Hát rólam megemlékeztek-e? - kérdezte Jézus.
- Ó, Uram, örege-apraja egytől egyig azt kiáltja: „Uram Jézus, ne hagyj
el! Uram Jézus, segíts meg!”
- Látod, látod, mikor az ember áldásban úszik, legelsőnek azt felejti
el, aki adta. Csak a végső veszedelemben emlékszik meg arról, akit
elfelejtett. Péter, Péter, ha máskor ott jársz köztük, a víg nóta
mellett el ne feledd, hogy imádkozni is megtanítsd őket!
|
|
|
