Bemutatkozás Ügyintézés Miserend Hirdetések
friss hírek, LELKI ÉLET, PROGRAMOK
KÖZÖSSÉGEK
GONDOLATOK, IMÁK, ELMÉLKEDÉSEK
SZENT KERESZTI ÜZENETEK
 ADOMÁNYOK - ADÓ 1%
 URNATEMETŐ
Budapest Külső-Ferencvárosi Szent Kereszt Plébánia
Pesti-Déli Espereskerület
1091 Budapest, Üllői út 145.
Telefon: (06 1) 378-03-56
Fax: (06 1) 378-03-56
E-mail: info@szentkeresztplebania.hu

A reménytelen ügyek pártfogója: Casciai Szent Rita

Szent Rita Olaszországban, egy umbriai kis hegyi faluban, Roccaporenában született 1381-ben. Szüleinek éveken át tartó imádsága után Rita születését egy égi hang jelezte. A hang azt kérte, hogy a születendő kislányt Ritának, azaz igazgyöngynek, nevezzék. Már gyermekkorában csodás jelek kísérték. Rita arcát csecsemőkorában méhek lepték el, de egy se szúrta meg. Ritában már igen korán, 5 évesen felkelt a vágy, hogy együtt szenvedhessen Krisztussal. Szülei jómódú, tekintélyes emberek voltak. Gyermeküket taníttatni akarták, de a kisgyermek Rita másra vágyott. Az evangélium alapján a szegényebb életet kívánta, fontos volt számára az imádság és a szeretet különböző gyakorlatai. Sokat imádkozott, kereste Jézus akaratát, Isten kedvét.
Mikor eladósorba került, szülei sokáig győzködték, mert egy jómódú, de heves és meggondolatlan fiatalemberhez akarták férjhez adni. Sok imával készült a házasságára, elhatározta, hogy katona férjét megváltoztatja. Ez következetes szeretetével sikerült is. 18 évig éltek házasságban és két fiúk született. A szomszédjával egyszer aztán mégis csak összeverekedett a férj és a verekedésben a szomszéd meggyilkolta Rita férjét. Fiai ekkor a helyi szokás szerint vérbosszút esküdtek. Rita élete legnagyobb feladatát kellett, hogy megoldja: megbocsátani férje gyilkosának és fiait is rávenni a megbocsátásra. Sikerült neki. A vérbosszú elől menekülő szomszédot ő vezette biztonságba, fiait is lecsillapította. Egy évre rá meghalt Rita két kicsi fia, akikért úgy imádkozott, hogy az Úr vegye őket magához, mielőtt még az atyjuk halála miatti bosszú beszennyezné lelküket.
Amikor Rita egyedül maradt, vagyonát szétosztotta és be szeretett volna lépni Casciában a Mária Magdolna ágostonos kolostorba apácának. Bár özvegysége miatt nem akarták jóváhagyni azt, hogy felvételt nyerjen a rendbe, a számtalan csodás esemény hatására ez mégis megtörténhetett. 1407-ben titokzatos módon, a zárt ajtók ellenére, a kulcsokat őrző rendfőnök nagy megdöbbenésére, Rita a kolostoron belül találta magát, sőt hirtelen maguktól szólaltak meg a harangok, és kizöldült egy elszáradtnak hitt szőlőtő is. A hagyomány szerint Ritát Keresztelő Szent János, Szent Ágoston és Toletinói Szent Miklós vitték be éjnek idején a kolostorba. Fogadalom tételének éjjelén álmában egy égig érő létrát látott, amelynek tetején Krisztus állt, majd intett, hogy Rita fokról-fokra jöjjön egyre feljebb. Ezt követően Rita 40 éven át élt a zárdában, folytatva önfeláldozó életét. Szüntelenül mások helyett vezekelt, ápolta a betegeket, és minden rászorulónak küldött melegséget és fényt. Miután hosszú ideje kérte az Urat, hogy Krisztus szenvedéseiben részesülhessen, egy napon, amikor a feszület előtt térdelt, és vágya beteljesülését kérte, érezte, hogy a töviskorona egy tövise a homlokába fúródik. Mély sebet kapott, amely később elmérgesedett, s a belőle áradó szag miatt Ritát elkülönítették a nővérektől. Csak egy római zarándoklat alkalmával mehetett emberek közé, amikor az Úr Rita könyörgésére eltüntette a zarándoklat idejére a sebet, de úgy, hogy fájdalmai megmaradtak. E sebek 15 éven át véreztek, és Ritát mennyei magasságokba emelték. Közbenjárására megszállottak és betegek gyógyultak meg.
Betegségei, a böjtölések és a munka fölemésztették erejét, utolsó éveit ágyhoz kötötten töltötte. A halála előtti hónapokban a napi tápláléka egy korty víz volt és a szentelt ostya szentáldozásnál. 1447. május 22-én hívta át Isten az örök boldogságba, átköltözését egy emberi kézzel nem érintett harang szava hirdette meg. Különleges kiváltságként Rita testét soha nem temették el, mert csodálatos módon nem látott romlást. Sértetlenül került ki a tűzvészből is, melyben néhány évvel halála után a cédrusfából készült koporsója porrá égett. Új koporsóját a szent nagy tisztelője, Cesco Barbari casciai asztalos készítette el, aki súlyos betegségből gyógyult meg közbenjárására.
Boldoggá avatását 1626-ban, szentté avatását 1900-ban fejezték be. XIII. Leó pápa "Umbria gyöngyének" nevezte őt. Testét Casciában, az 1937-1947 között épült Szent Rita-templomban őrzik. A hagyomány szerint Szent Rita az egészen kilátástalannak tűnő esetekben is képes segíteni, ezért az utolsó pillanatban is segítő szentnek tartják.

 

BEMUTATKOZÁS | ÜGYINTÉZÉS | HITOKTATÁSHIRDETÉSEK
Imádunk téged Krisztus és áldunk téged, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot! SZENT KERESZT PLÉBÁNIA