|
Zarándoklat a Szent Lepelhez
|
A
hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna
kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre
elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus, és
hírül adta nekik: "Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova
tették." Péter és a másik tanítvány elindult és a sírhoz sietett. Mind
a ketten futottak. De a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter,
és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, s látta a gyolcsot, de nem ment be.
Nem sokkal később Péter is odaért, bement a sírba és ő is látta az
otthagyott gyolcsot meg a kendőt, amellyel a fejét befödték. Ez nem a
gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. Most már a másik
tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta és hitt. Eddig
ugyanis nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a
halálból. Ezután a tanítványok visszatértek övéikhez.
Jn, 20,1-10
2010. május 23-ig volt megtekinthető Torinóban Jézus Urunk halotti leple.
A Torinóban őrzött ereklyén Jézus testének képmása van egy négy méter
hosszú lenvásznon kirajzolódva úgy, ahogy a lepelbe helyezték a
temetésekor. A leplet Olaszországban, a torinói Keresztelő Szent János
katedrálisban őrzik. Az Egyház régóta számontartja a leplet, de
tudományos szempontból csak 1898-ban került a figyelem központjába,
amikor lefényképezve egy emberi arc jól kivehető képmása jelent meg a
negatívon.
Virtuális zarándokútra invitáljuk kedves híveinket, így részesei lehetnek a nagy eseménynek!
XXIII. János pápa reggeli imájának segítségével lelki ráhangolódással kezdjük kalandunkat:
Mennyei Atyám! Hálát adok az egészséges pihenésért, amellyel
megajándékoztál. Újraébredt lelkem legyen egészen a Tiéd! Ezen a napon
úgy akarok járni-kelni, mint Te: mindenütt jót akarok cselekedni.
Minden embert, aki csak találkozik velem, úgy fogadok, mint akit Te
küldtél hozzám. Ő a testvért lássa bennem, az én szavaimból és
tekintetemből pedig a krisztusi szeretet sugározzék reá. Senki se
távozzék tőlem anélkül, hogy legalább egy jó szót ne kapott volna! Add,
hogy magamat elfelejtsem, és bele tudjam élni magam mások helyzetébe!
Add, hogy sohase veszítsem el önuralmamat, és ne legyek barátságtalan
vagy sértő! Add meg, hogy mindig megnyerő modorú legyek, és éljen
bennem szikrányi humor, hiszen erre olyan nagy szükség van a szomorú
világban! Végül add meg, hogy mindenkit legalább egy parányit vezessek
közelebb szent Fiadhoz a Szűzanya által! Amen.
|
|
|