|
|
|
Adventi naptár 2015 - 22.nap - december 20.Dr. György Attila: Advent 4. hete, vasárnap
|
Talán
egy álmatlan éjszakán, talán magányos sétán, talán összeomlott terveid
romjai alatt vergődve fogamzik meg benned a gondolat: van-e értelme s
mi az értelme életemnek? Mikor a szenvedés feketére festi életem
égboltozatát és leveri reményeim csillagait, szinte felsikolt a szívem:
miért is élek? Végiggondolom rövid életemet. Sírva, ruhátlanul,
szegényen érkeztem a földre. Nem kérdezte senki sem, hogy akarom-e az
életet. Öntudatlan állapotban lökték a lét vízére csónakom. Talán még
azok sem akartak határozottan, akik ösztönös mozdulással elindítottak...
Mindegy. Most mégis élek és valamit kezdeni kell
életemmel. Életem nem futhat csupán az ösztönök csapásain. Legalább
részben kezembe vehetem sorsom irányítását. Jóllehet korlátoltak
lehetőségeim, azért beleszólhatok életembe. Ki kell olvasnom
természetemből és keresnem kell valakit, aki elég bölcs és jó ahhoz,
hogy megbízható használati utasítást adjon hozzá.
Lassan kétezer éve, hogy a Földközi-tenger
medencéjében, ősi kultúrák partján megjelent egy férfi és megdöbbentő
határozottsággal kijelentette:
"Én vagyok az út, az igazság és az élet. Aki engem követ, nem jár sötétségben."
Igaz, hogy feddhetetlen élet, rendkívüli jelek igazolták
szavahihetőségét, isteni küldetését. Sokan befogadják életükbe és
kijelentik: "Te vagy a Krisztus, az élő Isten fia." A hatalom
birtokosai azonban ellene fordulnak és keresztre feszítik. Ítéletük
azonban nem lehet jogerős. Isten föltámasztja halottaiból és Őt teszi a
boldogságkeresők vezérévé. A kiskorú emberiség nem tudja követni és
ezért kell várakoznia Krisztusnak mind a mai napig. Ám a nagykorúvá
növekvők megfoghatják kezét és elindulhatnak nyomában a boldogságok
hegyére. Ugyan mit veszíthetünk ebben a nagyszerű kalandban? Semmi
mást, mint azokat a bilincseket, amelyek megfosztanak az Isten fiainak
szabadságától. Akik a tökéletesség útjára lépnek és boldogok akarnak
lenni, azoknak sok mindent el kell hagyniuk. Ám mindez semmi a szentek
boldogságához mérve.
Ilyen lehetőségek birtokában a keresztény ember nem
lehet az élet tagadója. A nagy hittudóshoz kell csatlakoznia és
életprogramként maga elé tűznie ezt a vallomást:
"Én, aki éltem, haragszom azokra, akik becsmérelni merik ezt a
rendkívüli és nagyszerű, boldog és szomorú, reménnyel teli életet, mely
itt lent osztályrészül jutott nekünk. Magasabbra vágyom! De ha csak ezt
az életet kaptam volna, ezt és nem egy másikat is, akkor sem merném azt
mondani a Teremtőnek: kár volt érte! Akkor is megéri a kaland és akik
az ellenkezőjét állítják, talán nem is méltók rá, hogy élniük adatott."
(Sertillanges)
|
|
|
