|
|
|
Nagyböjti gondolatok 2013 - március 13.
Dr. György Attila: Jézus boldogsága
|
|
"Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye keresztjét és kövessen."
Születésünk első percétől kezdve görcsösen ragaszkodunk az élethez.
Ösztönös, majd tudatos szálak kötöznek hozzá és hamar kinyílik
szívünkben vágyaink legszebb virága: a boldogság kívánása.
Amint a virág várja, csalogatja a termékenyítő bogarak látogatásást,
úgy várunk mi is valamit és valakit, hogy megtermékenyítse
boldogságunk virágát. Sokan az anyagi javak: a pénz, a gazdagság, a
különféle élvezetek pillangóiban bizakodnak. Mások, és talán ők vannak
a legtöbben, emberi kapcsolatoktól várják, remélik boldogságukat. Ennek
érdekében kinyitják a barátság és a szerelem szirmait, hogy magukba
öleljék a másik ember boldogító ajándékát. A földet keresztül-kasul
szelik a boldogság keresők útjai. Ha azonban tüzetesen körbenézünk
világunkban, kevés igazán boldog emberrel találkozunk.
Mivel az emberben ilyen elemi vágy él a boldogság után, érthető, ha
elsősorban azokra hallgat, akik boldogságot ígérnek neki.
Tagadhatatlan, hogy minden ember rendelkezik ilyen boldogító hatalommal.
Gondoljunk itt mindenekelőtt azokra, akik oly pazar bőkezűséggel
osztogatják a szeretet kincseit. Aztán gondolhatunk az úgynevezett nagy
emberekre, akik tudásukkal, művészetükkel gazdagítják az emberiséget.
Nyilvánvaló, hogy a keresztény ember is beleáll ebbe a boldogságkereső
körmenetbe. Jézusra emeli tekintetét, aki sokszor beszélt a
boldogságról, jóllehet ezt ígérő tanítása látszat szerint ellentétben
áll elvárásainkkal. Gyakran beszélt a kereszt, a szenvedés
vállalásáról, ami elengedhetetlen feltétele követésének. Bármennyire is
különösnek találjuk, a jézusi boldogság útja tövisek között, keresztúton, Golgotán vezet a boldogság felé. Talán ezért is vállalkoznak kevesen Krisztus követésére. Úgy gondolják, hogy egy keresztre szegezett ember nem lehet a boldogságkeresők vezére.
Nem kétséges, hogy a világban tapasztalható fizikai és erkölcsi rossz,
a szenvedés sokféle változata szöges ellentétben áll örömre szomjazó
természetünkkel. Megértjük és méltányosnak tartjuk a gonoszokat sújtó
szenvedéseket. Még azt is elfogadjuk, hogy a rosszra használt emberi
szabadság nyomán szenvedések fakadnak. Értelmünk szobájában azonban nem
tudjuk befogadni azt a sajnálatos jelenséget, hogy szenvedésben részesülnek az ártatlanok is.
Valaki felhív telefonon és felháborodva bejelenti: "Most olvastam az
újságban, hogy egy kislányt bestiális módon meggyilkoltak. Mondja meg,
hogy tűrhet ilyesmit az Isten? Egyetlen apa sem tűrné, hogy így
bánjanak ártatlan gyermekével." Mit válaszolhatunk ilyen és ehhez
hasonló vádakra? Péter apostol pártjára állunk, aki tisztában volt
mestere bűntelenségével, jóságával, hatalmával és ezért tiltakozott a
megjövendőlt szenvedések ellen. Jézus szokatlan keménységgel utasítja
vissza Péter tiltakozását. Mert előtte nem úgy jelenik meg a
szenvedés, mint az emberi élet fájdalmas negatívuma, hanem mint
szeretetének követe. A földi élet színpadán körülnézve semmi sem alkalmas annyira áldozatos szeretetünk bizonyítására, mint a szenvedés vállalása.
Jézus úgy tekint eljövendő
szenvedéseire és halálára, mint egy olyan közegre, amelyben felizzik,
kiolthatatlan fényességgé változik Istenünk emberszeretete. Ez Jézus
válasza a sokat vitatott szenvedés problémájára. Isten megtehette
volna, hogy egy tökéletes, jóra, szépre, igazra törekvő világot
teremtsen, ahol minden létező és benne az ember bábuként
engedelmeskedik a tökéletesség törvényének. Nem ez történt. A
szabadságot túlszárnyaló szeretet boldgoságára csak az újjáteremtett
világban számíthatunk. Köztudomású a hittudomány tanítása, amely
szerint Isten országában már nem leszünk szabadok. Már földi életünkben
is sokat fel kell áldoznunk szabadságunkból a szeretet kedvéért.
Gondoljunk csak arra, hogy minden házasságban korlátozódik
szabadságunk. Ám ezért egy nagyobb értékben részesülünk. Földi
életünket azonban Isten úgy teremtette, hogy a korlátozott szabadság
keresztútján menjünk az örök húsvét felé. Ez ellen lehet ágálni, de a
tényeken nem tudunk változtatni.
Azon is érdemes elgondolkoznunk, hogy a szenvedésnek milyen pozitív szerepe lehet emberi életünkben. El kell ismernünk például, hogy a szenvedésnek, a fájdalomnak olyan feladata is van életünkben, mint egy vészjelző csengőnek.
Végzetes következményekkel járna, ha felfedeznének olyan gyógyszert,
amely minden fájdalmat kiküszöbölne, megelőzne. Köztudomású, hogy a
fájdalmak figyelmeztetnek arra, hogy valami nincsen rendben testi vagy
lelki életünkben. Azt is el kell ismernünk, hogy a szenvedéseknek tisztító szerepük
is lehet életünkben. A könnyek elhomályosítják a szemet, de sok piszkot
is kimosnak belőle. Aki a világot sohasem nézte könnyein keresztül,
ítéleteiben mindig felületes marad. Gyakran a szenvedés utcája az,
amelyen visszatalálunk Istenhez. Ez a megtalálás pedig Teremtőnk
szemében fontosabb, mint a szenvedés. Isten végső célja az ember
boldogítása, s ennek eszköze lehet a ránk zuhanó szenvedés. A földi élet nem végállomás, hanem exodus, kivonulás
a bűn szolgaságából és vándorlás az örök élet felé. Ha ezt elhiszed, ha
ezt elfogadod, akkor a szenvedés pusztasága is elviselhető lesz
számodra.
A keresztény embert sokszor balgának minősítik és oktalanságnak tartják
szenvedést, keresztet vállaló magatartásást. Számunkra azonban Jézus
szava a döntő. Szellemesen jegyezte meg az ifjúság lelkipásztora, Don
Bosco: A legjobb, amit tehetünk: "Jót cselekedni, vidámnak lenni, és
hagyni csiripelni a verebeket." Mi hisszük, hogy a keresztúton is a
húsvéti fény felé tartunk.
Sokan
visszariadnak a kereszttől és nem akarják a vállukra venni. Valójában
Isten nem kívánja tőlünk, hogy egyedül hordozzuk. Jézus segít vinni, és csak azt várja tőlünk, hogy hozzá igazítsuk lépéseinket.
|
|
|
