Talán hangsúlyozni sem kell, hogy ebben az Isten-ember szeretet- és örömkörben lehet csak boldog az ember. Jaj, csak ennek a vezetékei el ne tépődjenek, jaj, csak tudatosan el ne vágjuk! A karácsony ünnepe a hazatalálás lehetősége, az elsodródottaknak visszavágyódás, visszatalálás a csillagok, angyalok, égiek – az Isten által alkotott teljesség-egység felé. Erről így beszél az előbb idézett vers folytatásában a költő:

Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Odahaza.
De jó volna tiszta szívből
– Úgy mint régen –
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.   

De jó volna, mindent,
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.

Aki így tud vágyakozni, várakozni, az már igazában magában hordozza vágyának tárgyát, a beteljesedés útján jár. Ezért oly örömmel, reménnyel teli a mai ünnep. Ezért tudjuk olyan elragadóan énekelni „ Fel nagy örömre, ma született, aki után a föld epedett…”
Köszönjük meg sokszor, százszor, hogy van karácsonyunk, hogy van szemünk a hozzánk lehajló Isten szeretetének meglátására. Kérjük a jászolban fekvő égi Királyt, amint Babits Mihály kérte a Karácsonyi énekében:

„Szeress hát minket is koldusokat!
Lelkünkben gyújts pici gyertyát sokat.
Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk
Törékeny játékunkat, a reményt     
Amen.”