|
|
|
Ünnepi intertjú a 84 éves Lajos atyával
|
"Belépve a kórtermekbe csak annyit mondok betegeimnek: Lajos atya vagyok! Jézust hordozom! Üdvözli önöket!"
- "Vérbeli piarista" vagy, ahogy szoktad mondani. Hogyan kerültél a piaristákhoz?
Almásfüzitői
vagyok és a szüleim Tatára irattak be a piaristákhoz, 10 éves koromban.
Akkor 8 osztályos gimnázium volt, ahol szép lassan a piarista
szellemiség, a szeretet és a csodálatos személyek a szívemmé váltak.
Aztán jött a borzalom, érettségi előtt, az utolsó évben már
sebesülteket hoztak, az iskola udvarán pedig kórház lett. Vége lett a
tanításnak, s minket besoroztak katonának. Frontharcos lettem,
bevetéseken vettem részt, Tatán is, egészen Brünnig. A sok szenvedés
ezután kezdődött, fogoly lettem, kivittek a Donyec-medencébe,
szénbányába dolgozni, s ott érlelődött bennem a papi hivatás. Érdekes
élmény volt, elhatároztuk, hogy mi fiatalok, - 18 évesek voltunk ekkor
-, megtérítjük a Szovjetuniót. A Szentléleknek ihletése volt, mi pedig
tisztában voltunk azzal, hogy mekkora erőtere van a keresztnek, a
feszületnek, Jézusnak. Tudtuk, hogy képes áttörni az embereket
megszálló materializmust. Amikor külszíni munkán dolgoztattak
bennünket, felvettük nyakunkba a keresztet, s úgy dolgoztunk. És csodák
csodája, jöttek oda a fiatalok, gyerekek, s csókolgatták Jézust a
feszületen, "Krisztosz!" - mondogatták. Persze voltak őrök akiknek ez
nem tetszett, de voltak olyanok is, akik csendben, félrehúzva
bevallották, hogy otthon ők is szoktak imádkozni, templomba járni,
vallásosak. Ezek mind mind az Isten-élményeim, amelyek megerősítették
bennünk a kereszt transzcendenciáját, a Természetfölötti legyőzhetetlen
erejét. Nehéz időszak volt, de a papi hivatásra komoly lelkülettel
készültem.
- Gyakran hangoztatod, fontosak a példaképek. A piaristáknál voltak példaképeid?
Papp
Elemér piarista igazgatónk volt rám nagy hatással, aki egy csúcs ember
volt, akkora tekintély, fiatalon nála szoktam gyónni. És ott volt
Selmeczi-Kovács József latin-francia szakos tanárom, impozáns, remek
ember, aki a háború hatására, idegileg meggyengülve, talán félelmében
elhagyta a rendet és megnősült, de örökre barátságban maradtunk. És hát
ott volt az Öveges professzor úr is.
- Tatán érettségiztél...
Ott
érettségiztem, először felajánlották a hadi érettségit, amely sokkal
gyengébb tudást igényelt, de én azt visszautasítottam, inkább rendesen,
becsülettel felkészültem a normál érettségire és kiváló eredménnyel
tettem le azt. Majd rögtön jelentkeztem a piaristáknál a rendbe 1946
augusztusában. Aztán noviciátus volt Vácott, majd Pesten 3 évet
töltöttem, mint növendék. Aztán feloszlatták a rendet, s átkerültem az
egyházmegyébe, de piarista révén, akkor már megvolt az örökfogadalom,
itt tanultam végig a teológiát Budapesten a Központiban. Két címre
szentelt fel dr. Péteri József váci püspök, akinek az volt az utolsó
szentelése. Fehér vértanú volt, háziőrizetbe került, majd Hejcére, és
ott halt meg, remek ember volt, soha nem alkudott meg.
Akkor már az
Esztergomi egyházmegyének is már tagja voltam mint piarista. Helyem
azonban egyáltalán nem volt a piaristáknál, mert megvolt a lezárt
létszám, sok atyának abba is kellett hagynia a tanítást, pl. néhai
nagybátyádnak, Vékey Károlynak is.
Ezek után én a kommunisták tüzébe
kerültem, üldöztek, 15 helyre helyeztek át egymás után. A fő bűnöm
mindig az ifjúsággal való foglalkozás, a sok fiatal mozgósítása,
tanítása volt és a kórházakban a betegek látogatása, amely ugyancsak
hivatásommá lett.
|
|
|
