Bemutatkozás Ügyintézés Miserend Hirdetések
FRISS HÍREK, LELKI ÉLET, PROGRAMOK
 KÖZÖSSÉGEK
 GONDOLATOK, IMÁK, ELMÉLKEDÉSEK
 SZENT KERESZTI ÜZENETEK
 ADOMÁNYOK - ADÓ 1%
 URNATEMETŐ
Budapest Külső-Ferencvárosi Szent Kereszt Plébánia
Pesti-Déli Espereskerület
1091 Budapest, Üllői út 145.
Telefon: (06 1) 378-03-56
Fax: (06 1) 378-03-56
E-mail: info@szentkeresztplebania.hu

Dr. Kerényi Lajos: Visszaemlékezések

1945 februárjában kaptuk meg a behívót, aminek katonai szempontból már semmi értelme sem volt, hiszen addigra világossá vált, hogy a háborút elvesztettük. Sikerült nyílt parancsot szereznünk, ezzel elhagytuk a hunyadistákat bátyámmal együtt, és beálltunk a hadseregbe. A nyilas terrort is átéltük: megállítottak, igazoltattak, nagyszájú, fiatal bőrkabátos „harcosok” gyaláztak, szidtak, gyáva nyúlnak bélyegeztek, csaknem kivégeztek. Ezután a frontra kerültem. A szovjet támadás megindulásakor egy tank kipécézett, csaknem eltaposott. Volt részem légitámadásban is, a repülők ráröpültek az utakra és a légvédelmet teljesen nélkülöző csapatokra, mellettem kopogtak a golyók. Borzalmas a süvítés, és az a tudat, hogy nem menekülhetsz sehová, teljesen tehetetlen vagy. Annak azonban nagyon-nagyon örülök, hogy senkit sem lőttem agyon. Akkor még diák voltam, 18 éves, és a Jóisten erre is vigyázott, mert amikor a Lozer géppuskát be kellett volna vetni, reggel kipróbáltam, és eltörött benne valami, úgyhogy használhatatlan volt. Még egy puskával jártam ugyanígy. Azután már nem a harcra, csak a menekülésre gondoltunk. Végül Brünn mellett hadtestemmel együtt szovjet fogságba kerültem. A nemzetközi békeegyezményt 1945. május 9-én írták alá, ez azonban nem számított: a foglyok egy részét agyonlőtték, a többit bevagonírozták. Szolnok, Debrecen, aztán a hazai vágányok csattogását felváltotta a széles nyomtáv, majd Dnyepropetrovnál egy fahíd recsegése. A fogolytábor Sztalinóban volt, Levédia környékén, ahol az ősmagyarok szálláshelye volt valamikor. Visszafelé tettük meg hát az utat, mint később megtudtam, a kárpátaljai magyar férfilakosságot is elhurcolták, kit a Gulágra, Szibériába, kit a Donyeck-medencébe, kit máshová. Benépesült hát az őshaza, újra magyarokkal…
Teljes bizonytalanság, hiszen semmiféle tárgyalás, ítélet nem volt: nem tudhattuk, mi a szándékuk velünk, meddig tart a fogságunk. Holmink alig maradt, az édesanyám által ajándékozott feszületet azonban sikerült megmentenem.
Örömmel fedeztem föl, hogy pár fogolytársam valahogyan szintén megőrzött egy-egy kis keresztet. Ekkor a fiatalság lelkesedésével és elszántságával úgy döntöttünk: megtérítjük a Szovjetuniót. Nem szavakkal, hanem tanúságtétellel: példát adunk környezetünknek, viselni fogjuk a keresztjeinket. Elhatározásunk nem volt kockázatmentes: harminc évvel voltunk a nagy októberi szocialista forradalomnak nevezett és a későbbiekben csupa nagy kezdőbetűvel írt kommunista puccs után, a vallásüldözések időszakában. Bennünket azonban ez nem befolyásolt, nem rejtegettük tovább kincseinket. Amikor felszíni munkán dolgoztunk, követ szállítottunk, lebontottunk valamit, a keresztet cérnára fűzve a nyakunkba akasztottuk. Ekkor megtapasztalhattam azt, amit papi tevékenységem során annyiszor: az emberek a kereszt, a feszület láttán nem maradnak közömbösek.
Először a gyermekek megnyilvánulásait idézem, akikre Krisztus is oly nagy szeretettel tekintett. Életem további részében megadatott, hogy foglalkozhattam a fiatalsággal, ennek a táborbeli találkozásnak az egyszerűsége, mélysége azonban örök emlékem maradt. Az itt lakó kiéhezett, alultáplált, vékony lábú, nagy hasú kisgyerekek odafutottak hozzánk, pravoszláv szokás szerint csókolgatták a keresztet, „Krisztosz, Jézusz Krisztosz” kiáltottak fel. Nem is falu volt ez, inkább bányatelep, az emberek nagy szegénységben éltek, a gyermekek vitaminhiányosak, alultápláltak voltak, lelkesedésük azonban azt mutatta, hogy Krisztus ismeretét az itteniek a nélkülözés, a megpróbáltatások közepette is tovább adták. Templom itt nem volt, otthon kellett imádkozzanak, a rejtegetett, a mégis megőrzött ikonok előtt, ahol nyilván apró gyertyákat gyújtottak, melynek füstölő lángocskájában felragyogott a hitük.
De megjelent a sátán, az elutasítás, a tagadás is, akinek szintén meg kellett nyilvánulnia. Egyszer odarohant hozzánk négy-öt fiatal katona, káromkodtak, gúnyolódtak, köpködtek, mi meg igyekeztünk védeni a kereszteket. Boga nyema, Mária nyema, így kiáltoztak, ezek a szavak a tagadást fejezik ki. Mikor végre elvonultak, a felvigyázó őr körülnézett, és odasúgta: – Ne féljetek, ezek túl fiatalok, később már másképpen gondolkodnak az emberek. A mi családunkban is van otthon ikon, papa, mama imádkozik. Az elutasítás íme kiváltotta a tanúságtételt, ami igazolta, hogy jól döntöttünk, mikor vállaltuk hitünket.

 

BEMUTATKOZÁS | ÜGYINTÉZÉS | HITOKTATÁSHIRDETÉSEK
Imádunk téged Krisztus és áldunk téged, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot! SZENT KERESZT PLÉBÁNIA