|
|
|
|
I. B. SINGER: OLE ÉS TRUFA, KÉT FALEVÉL TÖRTÉNETE
|
Nagy
volt az erdő és sok, különféle fa lombkoronájától sűrű. Elérkezett a
november. Ilyenkor már hidegre fordul az idő, az is előfordul, hogy
havazik ám ez a november enyhe volt. Éjszakánként hűvös szél fújt
ugyan, de alighogy reggel felkelt a nap, a levegő is felmelegedett. Azt
lehetett volna hinni, hogy még tart a nyár, ha az erdőt nem borítják
lehullott levelek – sáfránysárgák, borvörösek, aranyszínűek,
tarkabarkák. Eső és szél tépte le őket, egyeseket nappal, másokat éjjel
és süppedő szőnyegként fedték a földet. Bár nedvük kiszáradt, még
mindig kellemes illatot árasztottak. Eleven ágak közül rájuk sütött a
nap, és kukacok, legyek, melyeknek sikerült túlélni az őszi viharokat,
mászkáltak rajtuk ide-oda. A levelek alatt rejtekhely nyílt tücsök,
mezei egér és a földben védelmet kereső sok más élőlény számára. A
csupasz fák ágaira madarak telepedtek, melyek nem költöznek melegebb
éghajlat alá télen. Verebek voltak köztük, a csöppnyi, ám nagy
bátorsággal nemzedékek ezreinek tapasztalatával rendelkező madarak.
Szökdécseltek, csiripeltek, s ilyenkor is fellelhető élelem után
kutattak, Sok-sok rovar és féreg pusztult el az utóbbi hetekben, de
senki sem gyászolta őket. Isten teremtményei tudják, hogy a halál
csupán egy mozzanata az életnek. Ha eljön a tavasz, újra kinő a fű,
zöld levelek, virágok borítják az erdőt, kivirulnak a fák. A
vándormadarak visszatérnek a messzi országokból és megkeresik elhagyott
fészküket. Még ha szél vagy eső meg is tépázta egyik-másik fészket,
könnyen rendbe lehet hozni.
Egy lombját vesztett fa tetején két levél maradt. Egyiknek Ole, a
másiknak Trufa volt a neve. Egyazon ágon függtek mindketten. Mivel a fa
tetején voltak, bőségesen érte őket a napfény. Valamilyen, számukra
érthetetlen októl túlélték a hideg éjszakák, szélviharok sorát és még
most is ott csüngtek az ág végén. Ki tudja, miért hull le az egyik
levél, s miért marad fenn a másik? Ole és Trufa hite szerint egymás
iránti mélységes szerelmükben rejlett a válasz. Ole valamicskével
nagyobb és pár nappal idősebb volt Trufánál, Trufa viszont szépségével
és finom erezetével tűnt ki. Szélben, esőben, jégverés idején nemigen
segíthet egyik levél a másikon. Még nyáron is előfordul, hogy egy-egy
lepereg, ám ha eljön az ősz, eljön a tél, végképp nincs mit tenni. Ole
mégis minden alkalommal bátorította Trufát. A legkegyetlenebb viharok
idején, amikor zengett az ég, cikáztak a villámok, és a szél nemcsak
leveleket, hanem egész ágakat sodort le, Ole így buzdította Trufát:
- Kapaszkodj, Trufa! Teljes erővel kapaszkodj!
|
|
|
