|
|
|
|
I. B. SINGER: OLE ÉS TRUFA, KÉT FALEVÉL TÖRTÉNETE
|
Néha, hideg, viharos éjszakákon, Trufa panaszos hangon kiáltott:
- Az én időm lejárt, Ole, de te tarts ki továbbra is!
- Minek? – kérdezte Ole. – Nélküled az én életemnek sincs értelme. Ha lehullasz, veled hullok én is.
- Ne, Ole, Ne tedd! Amíg egy levél a fán maradhat, ne engedje el magát…
- Minden azon múlik, velem leszel-e – válaszolta Ole. – Elnézlek nappal
és csodálom szépséged. Éjszakánként érzem illatodat. Hogy egyedül
maradjak a fán? Soha!
- Jólesik a szavad, Ole, ámde nem igaz – szólt Trufa. – Nagyon is jól
tudod, hogy már nem vagyok szép. Nézd, milyen ráncos lettem. Minden
nedv kiszáradt belőlem. Szégyellem magam a madarak előtt, olyan
szánakozva néznek rám. Máskor meg mintha nevetnének a ráncaimon.
Mindent elvesztettem, csak egy maradt számomra: az irántad érzett
szerelmem.
- És ez nem elég? A szerelem a legnagyobb, a legnemesebb minden hatalom
közül – vágta rá Ole. – Amíg szeretjük egymást. Itt maradunk és nincs
az a szél, eső, vihar, amelyik elválaszthatna bennünket. Hadd mondjam
meg neked, Trufa: soha nem szerettelek úgy, mint most.
- De miért, Ole? Miért? Hiszen teljesen megsárgultam.
- Honnan veszed, hogy a sárga csúnyább, mint a zöld. Minden szín egyformán szép.
Alig mondta ki Ole a szavakat, bekövetkezett, az, amitől Trufa hónapok
óta rettegett: Szél támadt és Olét lesodorta az ágról. Trufa remegni,
himbálózni kezdett, úgy látszott ő is tovarepül, de erősen
kapaszkodott. Látta, amint Ole aláhull, száll a levegőben, s akkor a
levelek nyelvén utána kiáltott:
- Ole, gyere vissza! Ole! Ole!
De még be sem fejezhette, Ole máris eltűnt a szeme elől.
Elvegyült a földön heverő többi levél közt, és Trufa teljesen egyedül maradt a fán.
Amíg világos volt, Trufa valahogy elviselte bánatát. Ám amikor
besötétedett, és eleredt a szúrós, hideg eső, kétségbeesés fogta el.
Valahogy az volt az érzése, hogy a levelek tragédiáját a fa idézi elő,
a fatörzs a magam hatalmas ágaival. A levelek lehullanak, de a vaskos,
magas törzs továbbra is szilárdan gyökerezik a földben. Szél, orkán
jégeső sem tudja kidönteni. A fa nyilvánvalóan örökké él, mit számít
neki, mi történik egy levéllel?
|
|
|
