Ha valaki megkérdezi tőlünk, miért ünnepeljük oly lelkesen Jézus édesanyját, vajon mit válaszoljunk? Nyilvánvaló, hogy válaszunk akkor lesz megfelelő, ha összhangban van Isten szavával, Isten tetteivel. Hogy miféle szóra és tettre kell itt gondolnunk, azt nem nehéz kitalálnunk. Az evangélium beszámolója szerint Isten az üdvösségre szóló meghívásunkat egy leány megszólításával kezdte. Ezzel a tettével folytatta teremtő munkáját. Gondoljunk arra, hogy mindnyájunk élete édesanyánkban, édesanyánkkal kezdődött. Ki tudná felsorolni az életadó és életőrző anyai szolgálat sokrétű tevékenységét? Milyen életnövesztő fényesség és melegség árad az anyaságban újjászületett asszony szívéből! Milyen szegények lennénk nélküle, milyen gazdagok vagyunk általa.

A legtöbb ember életében az édesanyával történt találkozás folytatódik a hitvestárssal történő egyesülésben. A saját édesanyja után az ember számára sorsdöntő a saját gyermekei anyjával megvalósuló bensőséges találkozás. Minden ember egy anya karjában érkezik a létezés partjára és a szerelem krisztusi formájában, a házasságban is asszonyi kéz vezet, vezethet a boldogság partjára. Két olyan sorsdöntő találkozás ez, amely meghatározza az egyes ember és az emberi közösségek életét. Bármelyik találkozás kudarcot vall, létünk végzetes sérüléseket szenved.
Mivel Isten a természetesre építi kegyelmi rendjét, érthető, ha üdvözítő tevékenységében fontos szerepet szán a hitveseknek, az édesanyáknak. Ezért szólította meg Máriát angyala által, amikor elhatározta Istennel való kapcsolatunk újjárendezését. Az üdvösségre szánt emberiség elé olyan asszonyt állított, aki a tisztaság, a hit és a szeretet fényében tündököl. Nem a testi, érzékekre ható szépség képviselője ő, hanem a lelki szépségek hordozója.