XVI. Benedek egy évtizede, még pápává választása előtt nagyon markánsan fogalmazta meg a 2000. év jubileuma alkalmából Rómába érkezett hitoktatóknak, hogy mi az evangelizáció és mi nem, mi legyen a tartalma és a módszere. Meglátásai nemcsak az új pápai tanács tagjai számára iránymutatóak, hanem a mai világ újraevangelizálására meghívott valamennyi hívőnek.
Az evangelizáció nem azt jelenti – mondta akkori beszédében Ratzinger bíboros –, hogy távoli igazságokat mondunk ki, hanem azt, hogy utat mutatunk, az élet művészetét tanítjuk. Jézus azért jött, hogy a szegényeknek hirdesse az örömhírt; márpedig – hangsúlyozta a leendő pápa – „a legszegényebb az, aki kiábrándult az abszurdnak, ellentmondásosnak vélt életből. Ennek a szegénységnek különböző formái anyagilag gazdag és szegény országokban egyaránt elterjedtek manapság. Az öröm a szeretetből fakad; az örömtelenségből pedig szeretetlenség, irigység, önzés és minden rossz, ami tönkreteszi az embert és a világot. Ezért van szükség új evangelizációra: ha az emberek nem ismerik az élet művészetét, minden más félresikerül. ...s mert az egyház jelenlegi evangelizációjában az emberek többsége nem találja meg az evangéliumot, vagyis nem kap meggyőző választ arra a kérdésre, hogyan éljen.” A kereszténység számukra már nem életmód, hanem dogmák halmaza, ami nem kapcsolja őket Jézushoz, aki az Út, az Igazság és az Élet.
Ratzinger bíboros rámutatott: az elvilágiasodott társadalom újraevangelizálásához nem elegendő az, hogy felhasználjuk a modern kommunikáció – televízió, internet, Facebook, Twitter – lehetőségeit, hanem az is szükséges, hogy újra megismertessük az emberekkel az Urat. „A szavak... nem hatolnak olyan mélyre az emberben, amilyen mélységbe az evangéliumnak el kell jutnia” – fogalmazott. Ahhoz, hogy valaki hatékonyan tudjon evangelizálni, bizonyságot kell tennie a Krisztussal megélt egysége gyümölcseiről. Ez azt jelenti, hogy a hithirdetést egyrészt „mindig buzgó imaéletnek kell átitatnia", másrészt a Krisztussal együtt másokért vállalt szenvedéssel kell egyesíteni – vagyis a szavakat az élet tanúsága, az Istenért és másokért vállalt szenvedés teszi hitelessé.